Poszter felrakása falra: így csináld!
A poszterek manapság nagy divatnak örvendenek. Az emberek élvezik, hogy könnyedén változtathatnak a lakás kinézetén, és úgy díszíthetik, ahogy kedvük tartja. A folyton változó stílusok nem kedveznek a lakberendezőknek, de mégis könnyebben tudunk igazodni az általunk kedvelt trendekhez. Azonban gondoljunk arra, hogy mennyi munkával jár egy falfestés. Vagy arra, hogy milyen macerás az egész lakást kitapétázni. Nem véletlen, hogy sokan inkább egy kevésbé hivalkodó színt választanak ki, azonban könnyen megeshet, hogy az évek múlásával egyre unalmasabbnak tűnik a lakás. Mit lehet ilyenkor tenni? Posztert választani!
Milyen poszterek léteznek?
Először érdemes megbeszélni a poszterek jelentését. Egy évtizeddel ezelőtt azt neveztük poszternek, ami a magazinok közepében volt. Rendszeresen kiszedegettük, majd celluxszal, vagy valamilyen más anyaggal a falra raktuk. Tipikus tiniszobák kerültek berendezésre a több tíz, akár száz poszterrel. Szerencsére az a kor a múlté, és a poszterek is változtak.
Vannak olyanok, amik hasonlítanak a képekhez, legalábbis méretben. Ezeket ugyanúgy lehet üvegezni, majd egy szöggel feltehetjük a kinézett helyre. Annyiban térnek el a festményektől, hogy nyomtatva vannak, sokan így választanak mintát, esetleg egy híres emberről szólót. Ezeknek a posztereknek a felrakása nem igényel különösebb szakértelmet, úgyhogy nem is részleteznénk tovább.
A harmadik kategóriába azok a poszterek tartoznak, amik a padlótól a mennyezetig terjednek. Igen, egész falakat szoktak velük eltakarni vagy inkább díszíteni. Sokan trópusi mintát választanak, vagy más, a természet inspirálta képeket. Lehet hozzájuk alakítani az egész szoba berendezését, akár úgy is érezhetjük magunkat, mintha egy dzsungelben élnénk. Nagyon divatos és vagány kinézetet tudunk varázsolni a nappaliba vagy a hálószobákba. Nézzük, hogyan tehetjük fel a falra!
Első a fal
A poszterek felrakását inkább a tapétához lehetne hasonlítani, így a jó alap a legfontosabb. A falon nem maradhat régi tapéta, vagy lehet olaj alapú a festék, és simának is kell lennie. Felejtsük el az olyan divatot, amiben valamilyen formákat tettünk a falba, most el kell őket tüntetni. Az is fontos szempont, hogy a ragasztó csak akkor fog a helyén maradni, ha előtte jó alaposan megtisztítjuk a falat. Ne hagyjuk, hogy a finom porréteg tönkre tegye a munkánkat!
Az a bizonyos merőleges
A falig érő poszterek több részből állnak, nem tapétacsíkok. Ha véletlenül nem merőlegesen helyezzük fel, akkor a kép megcsúszhat, és teljesen más végeredményt fog adni. Innentől kezdve a lépések könnyűnek tűnnek, fel kell ragasztani a falra. A poszterek rögzítéséhez speciális ragasztóra van szükség, amit jó esetben a cég ad. Ha olyan helyen vásároltunk, ahol csak a posztert kaptuk meg, akkor ezt külön kell beszerezni.
A ragasztó
A ragasztónál mindig figyeljünk arra, hogy vízben kell feloldani. Tartsuk be az előírásokat, ellenkező esetben könnyen leválik a falról. A jó keverékhez megfelelő mennyiségű ragasztóra és vízre lesz szükség. Miután kikevertük jöhet a poszter. A kép hátulját kell majd a falhoz nyomni, így azt kenjük be a kész oldattal. Figyeljünk arra, hogy túl kevés nem fog megkötni, túl sok pedig nagyon nehezen szárad meg, vagy akár a posztert is átáztatja. Ne feledjük, hogy egy speciális papírról van szó, ami nem szereti a túlzott nedvességet.
Várjunk
Miután beragasztóztuk, majd a megfelelő fokban rányomtuk a falra, használjuk a hozzá kapott segédeszközt. Ezzel rásimítjuk a falra, és közben kiszorítjuk alóla a levegőt. Ha ezt megtettük, akkor ne kezdjük el rángatni, mivel a ragasztónak meg kell száradnia. Csukjuk be az ablakokat és várjunk.
Utólag vágjuk
Tapasztalhatjuk azt, hogy a poszter nagyobbra sikeredett, mint a fal, főleg, ha már a vásárlás után odapróbáltuk. Ebben az esetben ne próbáljuk méretre vágni a felhelyezés előtt, hanem csak akkor, amikor már megszáradt. Használjunk olyan eszközt, ami élesen és pontosan vág, különben az utolsó pillanatban tesszük tönkre a mesterművet.
Ki tegye fel?
Gyakran fel szokott merülni az a kérdés, hogy ki tegye fel a posztert. Lényegében nem muszáj szakemberhez fordulni, de fontos, hogy csak egy ügyeskezűre bízzuk. Ha valaki remegve próbálja egymáshoz illeszteni a darabokat, akkor a képünk szétesik, és akár apró rések is keletkezhetnek, amik tönkre teszik az élményt. Ha úgy érezzük, hogy ügyesen bánunk az ilyen házimunkákkal, akkor nyugodtan álljunk neki. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy mit hogyan kell csinálnunk, akkor mindig nézzük meg a poszterhez tartozó leírást is, ami általában a csomagon, esetleg benne szokott lenni.
Mennyire tartós?
Sokan azt várják el a poszterektől, hogy hosszú évekre megoldják a falproblémát. Aki ezt a fajta dekorációt választja, fontos, hogy először megismerkedjen a tartósságával is. Mivel papírról van szó, így nem érdemes viszonyítani, teljesen természetes, hogy a tapéta sokkal tovább bírja. Ha rendesen figyelünk rá, akkor pár évig szépek lesznek, viszont utána könnyedén kopnak. Az sem mindegy, hogy a lakás melyik pontján helyezzük fel, hiszen a folytonos napfény koptatja, és veszít a színéből.
A poszterek előnye és hátránya
Ennek azonban van egy nagy előnye is. Mivel pár évente cserélni kell, így mindig változatossá tudjuk varázsolni a lakást. Persze, ehhez érdemes betartani pár dekorációs tanácsot is. Válasszunk olyan bútorokat, de legfőképpen olyan színeket, amik semlegesek. Ha nagyon mintás ülőgarnitúrát választunk, esetleg a bútorok színe lesz túl extrém, akkor csak kevés lehetőségünk marad a poszter kiválasztásakor.
Az a legjobb, ha a semlegesnél maradunk. Alapszínnek tökéletesen megfelel a fehér, esetleg valamilyen halvány árnyalat. A bútorok lehetnek hasonlóak, vagy inkább fa színűek. Ehhez könnyen tudunk egyik évben tengerpartot, másik évben erdőt, harmadik évben pedig várost ábrázoló posztert felhelyezni.
A ma trendeket követve nyugodtan játszhatunk a szürke árnyalataival is, ehhez legalább sok poszter illik. Arra azonban mindig vigyázzunk, hogy a rosszul felrakott képet nem fogjuk tudni utólag kijavítani. Ha felpúposodott, kiszakadt, vagy máshogy rongálódott meg, akkor le kell szednünk az egészet. Ráadásul tekercsenként sem tudjuk cserélni, mivel általában szettben árulják őket.