tapétacentrum

Tapétabolt Budapest szívében

tapetawebaruhaz

TAPÉTAWEBÁRUHÁZ

Tapéták, poszterek, bordűrök.

LÁSSUK
posztertapeta

POSZTERTAPÉTA WEBÁRUHÁZ

Poszterek széles választékban.

LÁSSUK
ontapados-tapeta

ÖNTAPADÓS WEBÁRUHÁZ

Öntapadós fóliák, üvegtapéták.

LÁSSUK
tapetabolt

TAPÉTABOLT WEBÁRUHÁZ

A legújabb webáruházunk.

LÁSSUK

Szamárfüles tapéta - Tolnai Ottó költeménye alapján

"tipi-tapi örök tapétavágy" versében Tolnai Ottó költő személyes tapasztalatait, átélt élményeit olvashatjuk a tapétázás élményeiről.
Megjelenik a szemünk előtt a szamárfülként lógó narancstapéta amely hallgatja a fáradt értelmiség dohogását és belebeszélését a munkafolyamatokba. A poszter tapétalepedő vidáman füleli a vakolatrétegek hasadását.
Tapétázás közben az emberi tapasztalat úgy növekszik mint a kiszórt fűmagok szárba szökkenése...

Szóval a tapétázás egy nagy-nagy kaland! Kezdjen hozzá Ön is és olvassa a Tapéta verset.

Tapéta

„tipi-tapi örök tapétavágy”
S. BECKETT (T. D. fordítása)

nagy szamárfülként lóg a narancstapéta
tán maga a mindenható hallgatózik
látom meg-megremeg legyezi magát
végre egészen közel hajolhatok hozzá
végre egészen közel hajolhatok a füléhez
a kitűnő német tapétaragasztó az OPTALIN
ferde mennyezetem három rétegét is leszedte
így van ez ha budai földdel alapoznak
akárha hamuval alapoztak volna
s újrameszelés előtt nem mossuk le a falakat
nem mossuk le a mennyezetet
hanem csak átszaladunk rajta a vatta-hengerrel
sőt ide-oda még posztert tapétalepedőt is dobunk
igaz ha lemosok mindent szappannal
le a kormot a penészt
akkor ez a levált tapétadarab
nem szed annyi réteget
nem hasad hamuig
nem csavarodik száraz levélként csörögve
nem emlékeztet egy pillanatban
egész napos fűmagszórás után
képzelt nagy zöld felületek fölött
az alkony édes ellenfényébe lógó óriás szamárfülre
nem lehetett volna magának a mindenhatónak a fülévé
és sohasem hajolhattam volna bele
bele a közepébe
mert íme most belebeszélek
belebeszélhetek mindenbe
bele a mindenségbe
bele ahogy a homorú kagylóba beszél a sós víz
beszél bele végtelen
locsog hab-tömböket túrva
turusodó hab-tömböket pállott partra
hogy a homorú kis gyöngyház
megörökítse
megörökítse a morajt
épít-e morajom kis gyöngyházat
összefogja-e két kis gyöngyház-tenyér
mint igazgyöngyöt morajomat majd
tudok-e
merek-e oly morajt idézni fel mit beisz mohón
beépít párhuzamos lemezkéi közé
a gyöngyház
(a homorú formaképzés remeke)
a kis alsóneműszín gyöngyház
beépít-e valami artikulálatlan suttogást bár
valami nyers suttogást a semmiről
kék szakadékba szóródó forró gyümölcsről
kék szakadékból fehér kardként felcsapó sírásról
valaki felszökött a télen a frissen festett falépcsőn
fűtetlen műhelyembe
s felállt székemre asztalom közepére lépett
miközben meglökött egy rozsdás kis fogaskereket
s az egy ikon-arcba dőlt újraindítva az arany-oreolt
kisujjának nagy körmével megpiszkálta a tapéta szélét
és határozott mozdulattal felhasította ferde
firnamentumom
és távozott gondolván nyomtalanul
pedig hát ott a hatágú nagy krisztustövis
ott a rothadt kaptafában
vagy magától vált el így és csavarodott be
magától nyitott rést magán a menny
okker virág nyílt alá
rányílt számra a szamárfül
és nekem most beszélnem kell
beszélnem vele
belebeszélnem
belebeszélnem mindenbe
bele a mindenségbe
nyelvem hegyén mely akár a gyíké kétágú
máris érzem a gittízű óriás agyvelőt
hisz hús-hangvillám rezonál
rezonál hamuval gittel gipsszel karfiollal
érzem hogyan alakul át a szőrős hangszóróban
szamárordítássá a suttogás
és mégis úgy kell szólnom szpíkerként nyugtatva kezem
úgy ahogy ezek az oreol-gépezetek forognak
puha hideg aranyban
omladozó kis templomok falain valahol
kitől menekülnek akkor a gyíkok porolva langyos
hamuban
óriás őseik félelmetes erejére a klorofill-éjben
már csak a félelem abszolút pontos pihegő rezzenete utal
tőlem vagy hozzám iramodnak-e művégtagok
nyakkendők között
díványom sperlemez-fenekében az egerek
se morajomat se suttogásomat se a szamárordítást
nem hallják
ily finom kis cikkcakk iramodások életük
ily finom kis cikkcakk-iramodások életünk
akárha a rothadt kaptafával óhajtanék
táncra kelni
fellépek az asztalra
féltve fogom tenyereim közé a vércse-forró fület
én voltam tán
nekem volt egykor hosszú mint angyalpata
kisujjamon a köröm
én matattam egykor a ferde firnamentumon
én akartam lelépni
átugorni a kulisszán
most csak beszélni
csak beszélni akarok
bele
bele zsigerei közé
bele zsigerei közé
beszélni belebele
bele
mi fekszik a tenyeremen
mit emelek
mit fogok tenyereim közé most
mibe beszélek
mit beszélek a rózsaszín ujjaimból font tölcsérbe
hol állok
hol e manzárd
ki ez a manzárd-napóleon
pala ez fönt vagy koponyacsont


 Tolnai Ottó, költő

Tolnai Ottó, költő